vissza a tartalomhoz

 

2008 augusztus, Alpok túra, Engelberg (Svájc) BMW Európa Találkozó

 

A jól sikerült tavalyi (2007), 5 napos alpesi túrámon felbuzdulva gondoltam és terveztem egy (számomra) merészet, tartaléknappal együtt legyen az idei Alpok túrám mondjuk 14 napos. Annyit biztosan elgurulok nagyobb gond nélkül és ha netán nagyon esik, vagy mint tavaly ez időben, ránk ront a nyár végi tél, hát hazagurulok az autópályán. Fürallefelle egy tréler meg egy sofőr is készen állt itthon, hogy szükség esetén hazahozzon.
A túra fő céljaként a svájci Engelbergben megrendezésre kerülő Európai BMW Klubok Találkozója adódott, melyre kedves csapatom, a BMW Motoros Túraklub Magyarország is nagy létszámban benevezett, és ha már olyan messze elgurulunk, akkor körül is néznék egy kicsit a környéken.

1. nap: 08.25. hétfő Siófok-Mezzaselva 7,15-18,30: 11ó 15p, 690 km, átlag: 61,3 km/h.

A szokásosnak mondható útvonallal kezdődött a túra, 8-as, Rábafüzes, majd a mellékutak: Glatzau, Deutschlandsberg. De itt most nem a sokat megjárt Weinebene felé mentem, hanem északabbra Hebalmnál (1425 m) hágtam át a Koralpe gerincén. Hebalm megér egy megállót. A felvonók mutatják, hogy télen sokan járnak errefelé. A hágónál kis fennsík terül el egy tavacskával.
Lefelé jőve lehet látni amint az A2-as autópálya átszeli a Koralpe-t Packnál. Hidak egymás után, mondanám völgyhidak. Amikor aztán Twimbergnél az egyik alatt átmentem, csak az a kérdés fogalmazódhatott meg bennem, vajon mi a fityfenére voltak annyira büszkék a köröshegyi építők.
Ezután a jól ismert Klipptzthörl (1652 m) következett, majd ismét mellékutak. Gunzenberget (1041 m) a szép kilátásért, Strassburgot a váráért kell útba ejteni. Ezután délnek fordultam Piswegersattel (993 m), Magdalenenberg (1075 m), Kötschendorf (1108 m) stb. A mellékút mániámat sikerült annyira erőltetnem, hogy Pernegg (942 m) után már az aszfalt is elfogyott alólam, így az Ossiach tóhoz egy szép kis murvás szerpentinen leereszkedve érkeztem meg.
Villach, Hüttendorf (954 m) után a B111-es főút következett a szokásos unalmas tekeréssel Kötschachig. De hogy ez most mégse legyen annyira unalmas arról egy radarpisztolyos rendőr gondoskodott Kirchbach határában. Kénytelen voltam megállni annyira akart tőlem valamit. Eurot természetesen. A faluból kijövet 85-tel mért be, legnagyobb meglepetésemre mindössze 25 Eurot kért. Ezért itthon minimum baromira megbüntettek volna. Na megkináltam csokival, de nem kért, azt a viccemet meg nem akarta érteni, hogy ennyiért megyek még egy kört.
Aztán a megunhatatlan Lesachtal ezernyi kanyarjával, a Kartitschersattel (1538 m), majd egy kis olaszországi dugo, Dobbiaco (1225 m), meg tekerés és máris Mezzaselvában aludhattam a Thaler Gasthofban. Minden rendben volt, ár, vacsora, vendéglátás, de csak az aludjon ott, aki nem érzékeny az új és különleges szagokra :-)

2. nap: 08.26. kedd Mezzaselva-Tschagguns 8,15-18,30: 10ó 15p, 420 km, átlag: 41 km/h.

Jóféle reggeli és a csípős időben (majdnem ezer méteren volt a szállás) korai indulás. Kezdődik Ausztria legmagasabban fekvő aszfaltozott útjait útba ejtő napi túra adag. Még Olaszországban a Jaufenpass (2104 m) szolgált bemelegítésnek, aztán a határon Timmelsjoch következett (2509 m). Legutóbb hófalak között motoroztam errefelé, most a meleg nyárnak köszönhetően alig lehetett látni itt ott egy hófoltot. Eztuán pár euróért irány az Ötztal. 2803 méteren a Rettenbachferner várt, csodás kilátással a gleccserre és a völgyre. Útépítések. Javítják a régit, új jól tapadó aszfaltot kap és a gleccservölgyben csinálnak egy újat, talán gazdasági, kőkitermelős céllal. Ezután kissé vissza, majd jobbra fel be az alagútba Tiefenbachferner felé vettem az irányt. Az alagútból kijőve az Alpok egyik legjét érjük el, a 2835 méteres Tiefenbachferner az Alpokban aszfalton elérhető legmagasabb pont.
Korábban ezt tábla is jelezte, de most semmi erre utaló jelzést nem találtam. Amúgy itt sok látnivaló nincs, egy baromi nagy parkoló, sífelvonó állomásokkal. Az Ötzi gleccseren a felmelegedés jól látható nyomot hagyott, a gleccser elfogyóban, havat alig látni. Az időjárás most is szinte kellemesnek volt mondható. A gleccser egy részét takarókkal védték az olvadás ellen, később a Kaunertalban is ezt láttam.
Lefelé jövet még felkanyarodtam Hochsöldenbe (2076 m), érdemes. Láttam a hegyoldalban egy-két panorámás házikót ahol szívesen eltöltenék pár napot-hetet, akár télen is :-)
A völgy bejáratánál benéztem a Piburgerseehez, ha van időd nézz körül arra is, de gyalogolni kell a parkolótól a tóig 600 métert :-) Ezután Waldele felé mentem a nálam már szokásos kis erdei mellékúton. Timmlsnél felgurultam a hüttéhez. Az időjárásra jellemző, hogy itt 1600 méter magasan gatyára kellett vetkőznöm ebédelés közben, mert rámsült a ruha. Hétágra sütött a nap. Lefelé menet mutatott a GPS egy rövidebb utat Wenns felé, de az bizony egy nem túl bizalom gerjesztő földút volt, tehát maradtam az aszfalton.
Egy nem túl nehéz, de szép erdei úton Pillerhöhe (1560 m) következett. Itt van egy nagyobb vendéglő szép kilátóterasszal, érdemes szép időben lenézni az Inn völgyébe. Innen fordultam aztán a Kaunertalba. Az első szakasz a Gepatsch-Stausee-ig (1770 m) laza, utána fordul az út a Weissehez (2475 m), ami nevének megfelelően tényleg fehér, gondolom a kőzetekből kioldódott anyagok miatt. A felfelé vivő 20-30 hajtűkanyaros úton kifogtam egy földgyalut. Errefelé is akár az Ötztalban, nagyszabású építkezésben voltak éppen a sógorok. Érdemes ezen a szakaszon többször megállni és szétnézni. Több kisebb-nagyobb gleccsert, kőfolyamot is lehet látni a tényleg szép vidéken. A Kauner gleccser szintén fogyóban. Látszik, hogy amúgy nagy síélet folyik errefelé, de momentán hó alig-alig volt. 2750 méteren azért már egy kicsit hűvös volt, persze a nap sem sütött éppen, amúgy is ment éppen lefelé.
A Kaunertalból kijőve fordultam a Silvretta magashegyi útra. Ezt igen drágállom, tekintettel a tekintendőkre, pofátlanság ennyit kérni ezért a szinte "eseménytelen" útért. Persze figyelembe kell venni, hogy nyugat felé az alternatív Arlberg alagút sem olcsó, ott viszont a hágó ingyen van.
Galtürben már csak a múzeum emlékeztet a pár évvel ezelőtti pusztító lavinára. A falu után érdemes felgurulni a Zeinisjochon (1842 m) keresztül a Kops víztározóhoz (1855 m). Tovább a Silvrettán a naplementében még volt időm megnézni a Bielerhöhén (2035 m) található víztározót, mely Európa legmagasabban fekvő hajózott tava. Természetesen sétahajóról van szó. Itt lehetett volna látni a Piz Buint, de az alkonyatkor leszálló felhők ezt megakadályozták. Aztán már csak Tschaggunsig gurultam, ahol osztrák barátaimmal töltöttem az estét, majd az éjaszakát egy 1390 méteren lévő gasthausban a Grabson. Eldugott helyen lévő kis gasthaus, aki nem ismeri, oda sem talál. Télen van itt nagy síélet.

3. nap: 08.27. szerda Tschagguns-Engelberg 8,30-19,30: 11ó, 490 km, átlag:44,5 km/h.

A nagyon kellemesen elköltött, szép kilátással fűszerezett reggeli után Feldkirch, majd Lichtenstein és Svájc következett. Tekintettel a mai nap sürü programjára, az út elején egy kis autópályázást is beiktattam. Svájcban van egy pár kellemes, szép dolog, meg egy pár kellemetlen, bosszantó jelenség is. A kellemesek közé sorolom az autópálya matrica árát. Egy 1 éves svájci matrica árából itthon jó ha 6 hetet tudunk pályán autókázni és akkor még a pályák minőségéről és hosszáról nem is szóltunk.

(Ha már itt tartok, akkor el kell mondanom a negatív svájci élményeimet is. A svájcinak született felsőbbrendű ember utálatom akkor kezdődött, amikor pár évvel ezelőtt, már unóis polgárként egy határátlépéskor a konvojban haladó 16 autóból az egyetlen magyart, minket emelt ki a ráérő svájci határőr éber-elvtárs és szó szerint ízekre szedte az autónkat. Az ajtókárpit is lekerült és az akkumulátor alatti hely sem maradt megtekintés nélkül. Mindez anélkül, hogy közölte volna mit keres. Majd 70 frankra megbüntetett, mert az olaszoknál vett fényképezőgépemet nem jelentettem be, így fennállt a veszélye, hogy az új gépemet svájchonban, az ott megtett 60 kilométeres átkötő úton eladom vámmentesen egy böcsületes svájci állampolgárnak.
Európa sok országában sok kilométert motoroztam már, elvétve fordult elő, hogy valaki nemtetszésének hangot adva rámdudált, talán olyan is volt, hogy rámhúzta az autót (itthon biztosan volt ilyen), de svájcban naponta többször előfordult, hogy a 26 motorral konvojban nem mindig szabályosan haladó csapatunk valamelyik tagját emígyen akarták fegyelmezni, gázadással a besorolását megakadályozni.
Volt olyan, hogy megálltam fényképezni, odaállt mellém egy kalapos-toyotás öregember és amig ott nem hagytam magyarázott, érthetlen német tájszólással, hogy mi lesz majd, ha a rendszámom alapján feljelent, mert a 40-es táblánál 30-cal cammogó autóját méltóztattam megelőzni. A pontot az í-re akkor tették fel a becsületes svájci polgárok amikor egy vásárlásnál 5 frankkal kevesebbet adtak vissza, de ezt már csak otthon vettem észre. Amikor ezt elmeséltem a csapatnak, akkor derült ki, hogy ez még két csapattársammal is előfordult a pár nap alatt. A csúcs pedig: egy házaspár tankolásánál, a kp-t elfogadták, de jó fél órával később (!) a korábban odaadott, de visszakért kártyáról is levették az összeget, biztos ami biztos.
Egy barátommal korábban az is megtörtént, hogy egy francia ajkú svájci faluban, csak németül tudván akart vásárolni, de szóra sem méltatva kersztülnéztek rajta, amikor a szomszéd szintén svájci, de német ajkú faluban vásárolva ezt szóvá tette, csak azt válaszolták, azokkal a szemét stricikkel szóba sem állnak. Egy nemzet polgárai, egymástól 5 kilométerre és gyűlölik egymást. Akkor mit várhat egy idegen.
Svájcba csak akkor megyek, ha nagyon szükséges, vagy valamit nagyon meg akarok nézni, mert olyan azért van ott szép számmal. Ha kedves, vendégszerető emberekkel, vidám pezsgő hangulattal akarok találkozni, akkor Olaszországba megyek.)

Aztán az Oberalp (2044 m) hágóval elindult a mai hágóvadászat. Itt találkoztam először magashegyi vasúttal. Svájcra jellemző, hogy minden lehetséges és ahogy később meggyőződtem róla, lehetetlen helyre is el lehet jutni fogaskereküvel. Ezután délnek kanyarodva átkeltem a Sankt-Gotthard hágón (2091 m). Ezen a hágón 4 féle képpen lehet átjutni. Vasúttal egy alagúton át, egy új úton részben alagúton át, egy régebbi úton, mely jórészt a hegy oldalába van bevágva, de az alagút itt is fontos elem. Én természetesen a negyedik utat választottam, mely igazi cikk-cakk szerpentin és macskaköves, ahogyan 1830 tájékán megépítették. Annyira cikk-cakk, hogy a nevét is innen kapta Tremola út. Én 24 hajtűkanyart számoltam össze. Airoloba leérve észnél kell lenni, olyan össze-vissza tekergő úthálózatot hoztak össze, mely keveredve egy kis útépítéssel nem csak a GPS-emet, de engem is megzavart és tekeregtem egy kicsit. Nem gond, mert így megnézhettem egy gyakorlatozó hegyivadász csapatot, két müzliszelet majszolása közben. Ezután ismét nyugatnak haladva jött a Nufenenpass (2480 m). Kedvelt magashegyi kilátó, szép hegyek, kisebb gleccserek a környéken. Tovább északra Grimselpass (2165 m) a következő állomás. A hágó egy kiss fennsíkon van, szép tavacskával: Totesee, mindkét "kijáratnál" vendéglők. Itt érdemes elidőzni és szétnézni egy kicsit. A keleti rámpáról szép a kilátás a völgyre és a Furka felé felvivő útra, a nyugati rámpáról érdemes megnézni a két víztározó tavat és a Grimsel Hospiz Grimselsee két gátja közötti sziklaoromra épített épületét. Innen a nyugati lejárattól indul egy út az Oberarsee víztározóhoz (2303 m). Fél óránként váltakozó forgalmú, egy sávos úton. Ezt nem szabad kihagyni ha erre jársz. Amúgy erről az útról a legszebb a kilátás az elébb említett látványosságokra. Az út végén a szokásos gát-víztározó, a tó másik végén pedig egy szép gleccser.
Aztán vissza Grimsel irányába, de nem tovább a hágón, hanem amerről jöttem visszagurultam dél felé és keletre haladva irány a Furka hágó meredek nyugati rámpája. Nagyon szép a kilátás, érdemes visszanézni, a magasból le-átnézni a Grimsel hágóra. Az út a Rhone gleccser mellett halad el. Neve mutatja, Franciaország egyik legnagyobb folyója a Rhone ered innen, hogy némi svájci, Genfi tavi tekergés és úgy 900 kilométer múlva a gleccser vize a Földközi tengerbe ömöljön.
A Furka hágóról (2431 m) a nyugati völgybe csodás a kilátás, jó időben egészen Andermattig az Oberalppass nyugati oldaláig is ellátni, nekem sikerült.
Andermattnál aztán megint északnak fordultam és folyamatos lefelé gurulás után bekanyarodtam nyugatnak a Göscheneralpseehez. Nagy gát, nagy tó, szép környék, ki lehet hagyni, annyira azért nem érdekes.
Vissza, majd észak és újra nyugat, irány a Sustenpass (2224 m). A hágó egy hegygerinc alatt átvezető alagút. Szép az út, de inkább a nyugati oldal, itt be lehet térni pár euroért a Steingletscherhez, ezt érdemes közelebbről megnézni, lehetőség van magán a gleccser jegén is sétafikálni.
Innen már megint csak gurulás lefelé. Bár egy kis hágócska még leküzdésre vár. Milyen érdekes ugye a relativitás. Brünigpass 1008 m. Kis lapos valami, igazából hágónak sem nevezném, aztán ha itt lenne Magyarországon, akkor ez lenne a második legmagasabb pont, közvetlenül a Kékes után. Innen már csak egy kis tekerés le és fel ismét ezer méter főlé és máris megérkeztem az angyalok városába, ami most speciel nem Los Angeles hanem Engelberg névre hallgat. Hotel Bellevue, ami most igaz is, a szállodaszobánk erkélyéről tényleg szép kilátás nyílik a hegyekkel körülvett katlanban elterülő kis svájci üdülővároskára. Regisztráltam a BMW találkozóra és rövidesen találkozhattam a más úton megérkező klubtársaimmal.

4. nap: 08.28. csütörtök Engelberg-Grindelwald-Engelberg 8,15-19,00 264 km.

Ez a nap nem a motorozásról szólt, vagyis nem az volt a fő cél, bár szép utakon tekertünk egy keveset. Ez a nap a legeké volt. Szikrázó napsütés, csodás, meleg idő igérkezett, tehát mielőbb tekerés Grindelwaldba, hogy Európa legmagasabbra menő hegyi vasútjával felmenjünk "Europa tetejére". A svájciak így szerényen, "Top of Europe" szlogennel tisztelik meg tényleg páratlan épitményük magashegyi végállomását a Jungfraujochot. A vasutat elég régen építették, ha belegondolunk milyen technikával, mérnöki felkészültséggel, lehetőségekkel, akkor méltán csodálattal adózhatunk a korabeli emberek kitartásának és tudásának.
A köztes átszállóhelyre (Kleine Scheidegg) Lauterbrunnenből és Grindelwaldból lehet felvasutazni, innen indul a csúcsra a következő vonal. Az általunk bejárt hosszabb út talán szebb, itt a híres Eigerwand alatt haladtunk el, közelről nézhettük meg az oly sok alpinista halálát követelő 1600 méteres, szinte függőleges északi sziklafalat. E nagy sziklacsúcs és a mellette lévő másik kettő határozza meg a környék látványát. Eiger=Ogre, a szörny. Jungfrau=a szűz és e két csúcs között áll a Mönch=a szerzetes, aki védelmezi a szörnytől a szüzet.
Az átszállás utáni első megálló az Eiger gleccser (2320 m), ez is fogy rendesen mint a többi. Innen a végállomásig már a hegyek gyomrában vájt alagútban haladunk.
A második megállóban (Eigerwand, 2865 m), ki lehet szállni, megállunk 10 percre, hogy az ellenvonatot bevárjuk és az akklimatizációra is lehetőséget kapunk, ne felejtsük elég gyorsan 3000 méter fölé érünk. Nekem is volt egy pár perces kellemetlen émelygés szerű rosszullétem 3200 méter körül. A megállóban kilátót alakítottak ki, nagy termeket, ablakokat vágtak az Eiger oldalába, innen páratlan kilátás nyílt az eddig említett helyekre. Az állomásokon egyébként volt életmentő berendezés, szerintem minden kalauz tudta volna, hogy mit mire kell használni, ha szükség lett volna rá.
A következő állomáson szintén volt kilátóterasz, egy katlanra lehett kilátni, ami tele volt hóval, jéggel: Eismeer (3160 m). A végállomáson (3454 m) aztán a szánk tátva maradt. Nem részletezem nagyon, olvassátok el a mellékelt linkeken, meg a képek úgyis önmagukért beszélnek.
Jungfraubahn
Jungfraujoch
A hegybe furt alagóthálózaton lehet a különböző látványosságokhoz eljutni. Étterem, kilátó, megfigyelő állomás: a Sphinx, jégbarlang, sípálya, ahova helikopterrel hozták a pénzes túristát, vagyis a Jungfraujoch, Top of Europe, 3571 m. Röviden, KILÁTÁS a felhők fölül. Innen a Jungfrau és Mönch öléből (ejnye-bejnye) indul az Aletsch gleccser. A leghosszabb, legnagyobb gleccser az Alpokban, része a Világörökségnek. Az időjárásról annyit, hogy olyan melegem volt a motoros ruhában, hogy az alsó ruhámat le kellett vennem. Ne feledjük, ebben a magasságban, az örök hó birodalmában nem szokás nagykabát nélkül sétafikálni. Olyan is volt közöttünk aki negyedszerre járt errefelé, de csak most volt olyan idő, hogy érdemes volt felmennie körülnézni. Aki erre jár ki ne hagyja ezt a megállót és ha szép az idő, ne sajnálja a borsos returjegyet Európa legmagasabban fekvő vasútállomására és ha filatelista, spékelje meg az élményt Európa legmagasabban lévő postahivatalából feladott üdvözlőkártyával.
Élményekkel teli hazagurultunk, de hogy ne legyen annyira egyhangú a visszaút, ezúttal a másik irányból ismét áthágtunk a Sustenpasson (2224 m).

5. nap: 08.29. péntek Engelberg-Luzern-Engelberg 8,30-15,00 236 km.

Az ötödik nap a pihenésé volt. Elmotoroztunk Luzernbe. A belváros, az 1332-es építésű, 170 méter hosszú Kapellbrücke, amely a világ legidősebb fedett fahídja említésre méltó. Hazafelé tettünk egy kis kitérőt, átmentünk a Glaubenberg hágón (1545 m), aztán a Glaubenbielen hágón (1611 m). Ez a hágó azért emlékzetes számomra, mert a fotózáskor megállva gödörbe léptem, amit ugye óhatatlanul követett a GS oldalra fektetése. Tehát e két hágót ki lehet hagyni. De a harmadikat nagyon ajánlom annak aki arra jár. Az Aecherli pass (1455 m) nem magas, de nagyon szép a kilátás, végig szép egysávos út, a keleti része nagyon szép kanyargós. Amúgy ezek a kis svájci utacskák szinte kivétel nélkül igen veszélyesek, nem kell súlyos dologra gondolni, csak az egy négyzetméter útfelületre jutó tehénlepényben világbajnokok. Ez pedig, főleg frissiben, vagy esőben igen veszélyes egy kanyargászó motoros számára.
Hazaérve a csapat zöme a BMW találkozó adta lehetőséggel élve fellibegett a Titlisre vacsorázni. Úgy gondoltam ezt kihagyom, kilátásilag a Jungfraujochot nem lehet überleni, aztán a svájci konyhát ismerve kulináris élményekben sem lehet sokra számítani, mint kiderült, jól döntöttem. Az estét egy kiadós, saját magám által készített vacsora és jópár sör után egy openair sramlikoncerten töltöttem, igen rózsás hangulatban.

6. nap: 08.30. szombat Engelberg-Innerthal-Engelberg 8,15-15,10 7 ó, 332 km, átlag: 46 km/h.

Mivel a BMW találkozó napi motoros programja ismételten nem igért komoly programot, a csapat úgy döntött felderíti a környéket. Mivel az útvonal jórészt az általam idejövet bejárt nagy hágókat érintette, készítettem egy saját itinert, ha már erre járok, egy kicsit megismerkedem belső Svájccal.
Keletnek indultam, előszőr Klausenpass (1952 m) következett. Ezt a hágót nagyon ajánlom, mindkét rámpája igen szép, jól motorozható. Utána északra fordultam, majd a Klöntaler víztározóhoz gurultam. Ezt a nagyon szép alpesi tavat is érdemes megnézni, ráadásul az oda-vissza utat hurokban meg lehet tenni, szép erdei utakon. Visszafelé kanyarodva beugrottam a Wagitaler Seehez, ezt ki lehet hagyni. Átmentem a Sattelegg hágón (1195 m), majd megint egy leg következett. Svájc egyik legnagyobb víztározója a Sihlsee. Amiben még leg: a legnagyobb földgát ennek a végében épült, tényleg nagy :-). A leírás szerint, ha valami miatt megsérülne ez a földgát, akkor a kiömlő áradat következtében az innen több mint 30 kilométerre, és jó 400 méterrel lejjebb lévő Zürichet is 8 méteres víz borítaná el, a többiről nem is beszélve. A tó felett két cölöpökön álló híd van, oda vissza abszolváltam a szakaszt, majd az Ibergeregg hágón (1412 m) át leereszkedtem a ködbe burkolózó Schwyzbe. Aztán még egy kis hágó, Sattelpass (932 m) és irány haza.
Az esti program, lévén a BMW találkozónak vége, nagy közös vacsora egy sportcsarnokban. Felejthető kaja, méginkább fanyar borok. Az est fénypontja az volt, amikor BMW Motoros Túraklub, mint a legnagyobb létszámban a találkozóra érkezett csapat a kitüntetését átvehette.

7. nap: 08.31. vasárnap Engelberg-Grignasco 8,20-21,10 12 ó 50 p, 528 km, átlag: 41,3 km/h.

Reggel a csapat elindult hazafelé, én pedig folytattam a túrámat dél felé fordulva. A jól ismert utakon (Aecherli-Brünig pass) ismét a Grimselpass, de most már az északi rámpáról abszolválva.
Aztán tovább délnek: Simplon hágó (2005 m). Nem az új úton, hanem a Napoleon úton másztam meg. Kész az új hid is, de nekem a régi jobban tetszett. Itt is volt leg: a legnagyobb sólyom szobor a hágón áll. Az eddig, egy héten át kifogástalan napos nyári idő véget érni látszott. Köd, szemerkélő eső, de semmi nagyobb kellemetlenség. A hágó után a Gondo kanyonon át Gondo. Itt felmentem egy kis erdei uton Zwischerbergenbe. Kiváncsi voltam a környékre. Aki elhagyatott, világvége környéken akar motorozni, ne hagyja ki. Ezután végre ismét Olaszország. Ponto Romano. Római kor óta álló híd.
Tovább haladva tettem egy kis kitérőt észak felé, hogy megnézzem a Cascata del Toce-t. Ez a vizesés igen látványos. Érdekes, hogy a lezúduló vízmennyiség elég kevésnek tűnik, kis pataknak mondanám, mégis mekkora ramazurit csap abból a magasságból lejövetelekor. Visszafelé benéztem a szintén ebben a völgyben található Uriezzo kanyonba, de a bejárása több órát vesz igénybe, ezért máskorra halasztottam a kirándulást.
Lefelé gurulva a túra második rendőrös sztorija esett meg velem. Egy pár autót előzgettem, talán záróvonal is volt, nem emlékszem, a lényeg, hogy egy carabinierinek kinéző snájdig legény lemeszelt. Aztán amint megálltam előtte és meglátta a rendszámomat, valami szépet rittyentett olaszul és intett, mintha azt mondaná: nem vesződöm itt a nyelvi nehézségekkel, menj a fenébe.
Ezután délfelé a Lago Maggiore partján pihentem egy kicsit. Szép tó, szép villák a környéken, igazi kirándulóhely. De hogy egy másik kirándulóhelyet is megnézzek nyugatnak fordultam és felmentem a Monte Mottaronera (1436 m). A rövidebb úton 3 euro vámot szednek. Az út egy nagyon szép erdőt szel át. A hegytetőn játszóterek, száraz si, vendéglők, adótornyok és szép panoráma a környék tavaival. Vasárnap lévén nagy forgalom volt.
Lejőve a hegyről Omegnában nagy farsangi mulatságba botlottam. A forgalomelterelés meg is zavart egy kicsit és tettem egy kis kitérőt feleslegesen az egyik hegyoldalban, de aztán rátaláltam a jó útra és a Passo della Colma (942 m) érintésével Borgosesiába mentem. Ez az egész vidék egy kicsit elhanyagoltnak tűnt. És aztán elkövettem egy picinke hibát. A városban 1 db szállodát találtam, ami egy kicsit húzósnak tűnt az 50 eurójával, ezért úgy döntöttem, hogy úgyis kirándulóhelyek felé megyek, lesz még vendégház elég, most még nem teszem le magam. Fél nyolc volt, máskor ilyen időben már régen a szálláson voltam, de az idő jó, haladjunk. Aztán Bocchetta di Noveis (1125 m) után a sötétség elég sürgetővé tette a szállástalálást. Kiderült egy buszmegállóban való kérdezősködés után, hogy 30 kilométeres körzetben csak egy szállodáról tudnak a helyi erők, arról, amiben nem szálltam meg. Nem ragoznám, de olyat többé nem csinálok, hogy este 7-kor még nincs biztos szállásom. Végülis szó szerint "meleg" otthonra találtam egy kínai vendéglő fölött 22 euroért.

8. nap: 09.01. hétfő Grignasco-Lasa 8,30-18,50, 10 ó 20 p, 528 km, átlag: 51 km/h.

Reggel egyre borúsabb lett az idő. Este már csepergett egy kissé, de alapjában véve fülledt volt az éjszaka, de jött a hidegfront. A több mint egy hétig tartó nyári kánikulának szeptember beköszöntével hirtelen vége lett. Megnéztem az időjárásjelentést, 3-4 napos zivataros időt jósolt. De ha már eddig ejöttem megyek amíg nyakamba nem szakad az ég. Nem kellett sokat várnom.
A túra következő etapja a Panoramica Zenga volt. Ez a majd 40 kilométeres panoráma út Praytól Nomaglioig, a hegyek oldalában 1000-1500 méteren halad, közben kilátók sorozatánál lehet megállni és a környezetben gyönyörködni. Rosazza és Oropa között van egy pár kilométeres murvás szakasza, de a leírások szerint jól járható. Az oropai katedrálist meg szerettem volna nézni, tehát nekivágtam. Bocchetta di Luvera után egy kis alagútba bemenve még csak párás volt az idő, de a kijáratnál már eső fogadott. Először mér hitegettem magam, nem veszem fel az esőruhát, el fog ez hamar állni. De 5 perc múlva már kapkodnom kellett magamra a nájlont. A zivatar olyan volt amiben 5 méterig is alig látni. Még elmentem Rosazzaig, de a murvás szakasz ilyen körülmények közötti abszolválása nem életcél, tehát délre fordultam, hogy az autópályát elérve elinduljak hazafelé. A várható időjárás és az eddigi élmények sokasága arra ösztönzött próbáljak a nyugatról keletre haladó hidegfront elé vágni és ha sikerül, pár szép hágó azért még bejárható.
A pályarestiben Milánónál ebédeltem. Ekkorra állt el az eső, ismét melegedett, 110 km pályázás után Bergamónál hagyva el a gyorsforgalmit, már megint a front előtti fülledtségben motoroztam ismét északnak. San Pellegrinón át (ásványvizgyár), irány a San Marco hágó (1992 m). Ezt a hágót ajánlom minden arrafelé motorozónak. Mind a kanyarok, az aszfalt és a kilátás tökéletes.
A hágó után megint irány kelet. 40 km a forgalmas főuton. Nem szoktam ilyen forgalmas utakon sokat mennei, de ezt a szakaszt nem tudtam kiváltani. Viszont megint egy élménnyel lettem gazdagabb. Az olaszok autóval úgy mentek, hogy előznöm alig-alig kellett, konvojban a faluban 80-nal, a főuton 120-szal.
Aztán ismét a hegyek, Aprica város közepén a hágóval (1176 m) és megint észak, jön a Gavia hágó (2652 m). Na erről a hágóról már mesélt egy barátom, hogy kocsival tévedt véletlenül erre. A déli rámpán kilométereken keresztül gyakorlatilag egy sávos az út, gyakori kiöblösödésekkel. Nem csoda, hogy autoval alig találkoztam, de motorosokkal annál inkább. Az utat frissen aszfaltozták, kifogástalan, de a száguldozásnak nem csak az út szűkössége szab határt, hanem a leginkább szalagkorlát nélküli meredek útszél is. Nézelődni van mit. Ezt a hágót sem szabad kihagyni az erre járóknak.
A hágó túloldalán Bormionál aztán irány a Stelvio. Ezt a szakaszt már minden alpesi motoros biztosan többször bejárta. Mind a két rámpa nagyon jól motorozható, sok kanyarral meredeken emelkedik. A nyugati oldalon egy kis völgykatlanba érünk ahonnan út vezet Svájcba. Ide azért érdemes betérni, mert itt is van egy hágó az Umbrailpass (2502 m), még Olaszországban a határátkelő előtt el lehet érni a legmagasabb pontot. Aztán még pár kanyar és fent vagyunk az Alpok közúti tetején Stelvio hágó (2760 m). Itt az tünt fel, hogy egy ilyen forgalmas, nagy túristalátványosságot csak egy kis papirtáblával jelölnek. Lefelé mentemben aztán utolért a front amit délben hagytam el, ha nem is kaptam nagy zivatart, de esőben érkeztem meg Lasaba, ahol egy kifogástalan kis szállodában töltöttem az éjszakát.

9. nap: 09.02. kedd Lasa-Villach 9,10-19,10, 10 ó, 489 km, átlag: 49 km/h.

Kiadós reggeli után most már irány haza, de mivel az időjárás már nem sürgetett, borus volt az idő de eső semmi, ezért egy kis csavargást még beiktattam. Bolzano felé tettem egy kis hurkot, így 3 számomra új hágót másztam meg. Hofmahdsattel (1620 m, maga a hágó egy alagútban van), Forcella di Brez (1397 m), Passo della Mendola (1363 m). Ez az út végig szép erdőben vezet, kilátás semmi, de ha van idő rá érdemes arra kerülni.
Bolzano után a már általam is jól ismert Kofeljoch (1880 m), Würzjoch (1987 m), Furkelpass (1789 m) hármas. Ezt a szakaszt korábban is javasoltam már bejárásra, igazi motoros pálya.
Ezután megint - számomra - új szakasz következett. Először a Kreuzbergpass (1636 m), majd a délebbi völgyet választottam és igy jött két kis hágó, a Sella Ciampigotto (1790 m), majd a Sella di Razzo (1760 m). Ez a szakasz szép, de utána a völgyben elég unalmas, szinte végig egyenes 20 km következett lefelé. Ezután már a tényleg jól ismert Valcalda (958 m), Plöckenpass (1357 m), Windische Höhe (1110 m) szakasz és végre a kedvenc panziom Villachban.

10. nap: 09.03. szerda Villach-Siófok 8,30-15,10, 6 ó, 40 p, 447 km, átlag: 67 km/h.

Szép verőfényes reggelre ébredtem, front még sehol. Már nagyon vágytam haza a saját ágyamba ezért teketória nélkül szépen hazagurultam a pályán, majd a 8-ason stb.
vissza a tartalomhoz